Az aszódi Torda Pál nyerte a Blikk internetes szavazását, ahol hószobrokra lehetett szavazni. A 15 éves Torda Pál nyerte meg a Blikk okostelefonját, amit egy közel két méter magas hósárkánynak köszönhet. A fiú két napon keresztül építette a mesébe illő hószobrot, ami a helyiek mellett, az internetes szavazók tetszését is elnyerte. A műremekek közé is [...]
2017 tavaszán az MTVA folytatja sikeres komolyzenei tehetségkutató műsorát, a Virtuózokat. Ha minden jól megy, Puskás Mátét is a versenyzők között köszönthetjük és együtt izgulhatunk a sikereiért. Puskás Máté 2002-ben született Budapesten, hét évesen kezdett zongorázni az aszódi Podmaniczky Alapfokú Művészeti iskolában, tanára Fodor E. Mária volt. 2012 szeptemberétől a gödöllői Frederic Chopin Zeneiskolában Barta [...]
A kartali könyvtárban március elején ismét író-olvasó találkozó lesz, Fábián Jankával.Nosztalgikus regények Fábián Janka nosztalgikus történelmi regényei a magyar romantikus regényirodalom legszebb hagyományait idézik. A fiatal írónő 1973-ban született egy Pest megyei községben, történelem szakos középiskolai tanár, jelenleg angol-francia nyelvtanárként dolgozik. A közelgő író-olvasó találkozón az írónő regényei meg is vásárolhatóak és ezeket dedikálja is. [...]
A hétvége ismét érdekes programokat tartogat a közelben. Bagon Zobonyos játszóház várja a legkisebbeket, Galgamácsán pedig egy farsangi mulatságon lehet részt venni.Zobonyos játszóház Ölbéli játékokkal, dalokkal, népi mondókákkal és sétáltatókkal vár minden 3 év alatti kisgyermeket és szüleiket Gódor Petra, a bagi Dózsa György Művelődési Ház könyvtárában. A játékos énekes foglalkozás február 11-én, szombaton 9 [...]