Keresés
Close this search box.

Szavazzunk a Prima Primissima jelöltjeire

Ahogyan az elmúlt években, úgy idén is átadásra kerülnek a Prima Primissima díjai, ahol a hagyományoknak megfelelően tíz kategóriában, összesen harminc jelölt közül kerülnek ki a legjobbak legjobbjai.

Aszódi kötődések

Az idei jelöltek között ketten is szorosan köthetőek Aszódhoz, illetve a Galgamenti térséghez.

A Magyar oktatás és köznevelés kategória jelöltje Szarka Attila gyógypedagógus, a javítóintézet volt igazgatója, aki az intézeti nevelés módszertani megújításán túl, egyetemi oktatóként a szakember utánpótlás képzésében is részt vesz, valamint számos civil szervezetet segít supervizorként. Itt Aszódon a rákellenes futás és kerékpározás egyik ötletgazdáját, szervezőjét és aktív résztvevőjét is tisztelhetjük személyében.

A Magyar népművészet és közművelődés kategória jelöltje Maczkó Mária, a Magyar Állami Népi Együttes egykori szólistája, akinek tevékenysége átszövi a Galgamentét. Népdalokat gyűjtött, amit épp az idén Koren István díjjal kitüntetett Rónai Lajossal együtt publikált is, Domonyban óvodás-gyermekjátékkört és népdalkört vezetett, tanított az aszódi népzenei műhelyben, táborokban, hat éven át a Kartali Asszonykórus, tíz éven át a Turai Énekmondók művészeti vezetője volt. Azon fellépéseinek száma, ahol a Galgamente zenei kultúrkincsét is népszerűsítette, szinte megszámlálhatatlan.

Az eddigiekhez hasonlóan az idei jelöltekre is SMS útján lehet szavazni, a megfelelő kódszámok pedig itt találhatóak: primaprimissima.hu/szavazas

Megosztás:

Kapcsolódó hírek

Előadás a gyereknevelésről

Az aszódi Csemete Csacsogó klub szervezésében Novák Ferenc előadása. Előadás és barátságos beszélgetés, a szélsőségektől mentes, örömteli nevelésről. Időpont: 2024.
Tovább