Műjégpálya Aszódon

Műjégpálya Aszódon
A korcsolyázás kedvelői lelhetik örömüket a napokban megnyíló aszódi műjégpályának, amely a város főterén, a Szabadság téren várja az érdeklődőket.

Decemberi mozipremierek

Decemberi mozipremierek
Az év utolsó hónapjában is érdemes lesz a filmszínházakat választani, sőt a nagy év végi hajtásban és a karácsonyi forgatagban

Krízishelyzetek túlélése

Krízishelyzetek túlélése
Kaáli Nagy Kálmán 91 éves nyugdíjas tanár az aszódi Elektromos Gyűjtemény alapítója 2017. november 24- én (pénteken) 18 órai kezdettel

Szent László nap Turán

Szent László nap Turán
Tura Város Önkormányzatának a szervezésében, a helyi művelődési házban, a Szent László-év alkalmából tartják december 2-án a Szent László katonái

Turai Kerekítő

Turai Kerekítő
A szülők és a legkisebbek számára ígérkezik érdekes programnak a november 17-én, pénteken megrendezésre kerülő Turai Kerekítő. Tippentő, bábos torna,

3. Színházi Nap Kartalon

3. Színházi Nap Kartalon
A kartali Művelődési Ház és Nagyközségi könyvtár november 11-én Színházi napot tart, amelynek keretén belül számos kulturális programmal várja az

Ismerős Arcok koncert

Ismerős Arcok koncert
November 17-én pénteken, 21 órától a bagi, Dózsa György Művelődési Ház és Könyvtárban az Ismerős Arcok zenekar tart koncertet. Az

Novemberi mozipremierek

Novemberi mozipremierek
Novemberben ismét számos izgalmasnak ígérkező alkotás érkezik a filmszínházakba, amelyek közül most a legígéretesebbeket gyűjtöttük egy csokorba.Szörnyen boldog család Wishbonék

Barangolás a Podmaniczky-kastélyban

Barangolás a Podmaniczky-kastélyban
Nem mindennapi élményben lehet része azoknak, akik november 2-án, csütörtök délután ellátogatnak a Podmaniczky-kastélyba, ahol ezúttal Dobák Balázs Gábor kalauzolja