Keresés
Close this search box.

Aszódi Baptista Gyülekezet

Az aszódi baptista gyülekezet története a ’30-as években kezdődött, amikor Bohus-Vinczurné Ondrik Katalin, a misszió alapítója a városba költözött. Az első aszódi bemerítés 1937-ben volt a község akkori szabadtéri uszodájában, ahol 10 fő vett részt az újjászületést jelképező szertartáson. 1950-től Kovács László lelkipásztor Hévízgyörkről járt át egyengetni a gyülekezet útját, ’57-ben pedig úgy döntött, hogy önálló gyülekezeti házat nyit. Ez a múlt rendszerben nem volt könnyű feladat, ezért templom, vagy klasszikus imaház helyett egy lakóház szolgálta a közösség céljait. A Petőfi út 46. alatti cím azóta is ugyanazt a funkciót tölti be. Az egy ideig körzetközpontként is működő imaház, 1989 óta az önálló aszódi gyülekezetnek ad otthont. 2014. augusztus 23. óta egy teljesen új imaház található ezen a címen, ahová a hívek azóta is rendszeresen ellátogatnak.

Aszódi Baptista Gyülekezet

Cím: Aszód Petőfi Sándor utca 46.

Istentiszteletek ideje:
Vasárnap 10 és 16 óra
Lelkész: Urbán Gedeon
Elérhetősége: Aszód, Bocskai u.4.
Telefon : 06 20 886 0208

forrás: aszodibaptista.weebly.com
fotó: Rácz Zoltán felvétele, Aszódi Tükör

Megosztás:

Kapcsolódó hírek

Előadás a gyereknevelésről

Az aszódi Csemete Csacsogó klub szervezésében Novák Ferenc előadása. Előadás és barátságos beszélgetés, a szélsőségektől mentes, örömteli nevelésről. Időpont: 2024.
Tovább